Hogyan napozzunk | Fontos az UV-védelem

Hogyan napozzunk | Fontos az UV-védelem 1

A barnulás egy természetes folyamat, amellyel bőrünk védekezik az erős napfény ellen. Ennek során képződik a melanin (festékanyag), amely bizonyos határok között képes megszűrni a veszélyes UV-sugarakat. Sajnos a melanin sem mindenható, a túlzott napozásnak kitett bőr ezért előbb-utóbb biztosan károsodik. A súlyos tünetek, illetve rákos elváltozások általában évtizedek után jelentkeznek, ugyanis a bőr nem felejt: A gyerekkori leégésért felnőttként kell megfizetnünk.


A nap káros ultraibolya sugárzásának semlegesítése természetes védelmi folyamat, amely mindenkinél másképp, genetikailag programozott módon zajlik. Ezért fordulhat elő, hogy a nagyon világos bőrűek között is vannak olyanok, akik nem égnek le, hanem már néhány órányi napozás alatt mahagóni színűre barnulnak. Ennek ellenére néhány apró trükkel elősegíthetjük és tartósabbá tehetjük barnulásunkat, miközben védjük bőrünket a napozás ártalmaitól. Lényeges, hogy napozás előtt legalább 2-3 héttel változtassunk étrendünkön. Fogyasszunk minél többet a magas béta-karotin, likopin, E- és C-vitamin-tartalmú élelmiszerekből (sárgarépa, spenót, sárgadinnye, paradicsom, paprika, görögdinnye, csipkebogyó, olajos magvak, tojás, tej), ezek ugyanis elősegítik a melanin (festékanyag) termelést. De ne legyünk türelmetlenek: a melaninnak –pigment-szemcsék– négy napra van szüksége ahhoz, hogy a napfény hatására elérje a felhámot. Nem véletlen, hogy a sötétebb, ezért „erősebbnek” gondolt bőr is hajlamos a leégésre, ha hirtelen, és huzamosabb ideig éri ultraibolya sugárzás. Mindenkinek ajánlott tehát a fokozatos napozás, hiszen csak így alakulhat ki a bőr természetes védelme.

UV-sugárzás a bőr ellensége

Amikor napozunk, bőrünket közvetlenül elérik a káros UV-A és UV-B sugarak, amelyek átlagosan két milliméter mélyen hatolnak a hámszövetbe. A napozás során elégtelen védekezés legenyhébb jele a bőrpír, a súlyosabb tünetek a leégés és a hámlás. Az UV-B sugarak főleg az eritémák kialakulásáért, míg az UV-A sugárzás a bőr korai öregedéséért, ráncosodásáért és maradandó foltosodásáért felelős. Megjelenhetnek különböző kinövések, ezek között a legveszélyesebb az egyre gyakrabban előforduló rosszindulatú bőrdaganat, a melanóma.

Napkrém, napolaj, naptej

Az utóbbi években a napvédő kozmetikumok egyre jobban igazodnak a napozás típusaihoz. Külön termékeket kísérleteztek ki a tóparti, a trópusi vagy éppen a gleccsertúrákhoz. A termékeken feltüntetett SPF (Sun Protector Factor) az UV-B sugárzás elleni védelemre vonatkozik, azt mutatja, hogy mennyi ideig lehetünk a napon, ha használjuk a fényvédő készítményt. Vagyis, ha a fényvédő termék nélkül 10 perc alatt égünk le, egy 15-ös faktorú krémmel ez az idő 150 perc lesz. Az UV-A sugárzás védelmének erőssége azonban nincs számszerűen feltüntetve: Általában piros körrel bekerített „UV-A” felirattal találkozhatunk, amely harmad akkora védelmet jelöl, mint  az UV-B sugárzáshoz társított faktorszám. Nagyon fontos, hogy napozás közben 2-3 óránként kenjük be újra testünket, és lehetőség szerint mindig vízálló fényvédőt válasszunk, hiszen egy kiadósabb túra alkalmával vagy munka közben a hagyományos fényvédőt akár az izzadság is leoldhatja a bőrről. Azt se felejtsük el, hogy a napozás alatt a szem körüli zónák és az ajkak egyedi védelmet igényelnek, ezeket a területeket ajánlatos speciális készítménnyel bekenni.

Segít az UV-index

Az UV-indexből megtudhatjuk, hogy mennyi időt tölthetünk el a legveszélyesebb időszakban, azaz 11 és 15 óra között a napon. 3 alatti UV-index esetén nincsen szükség óvintézkedésre, a nagyon érzékeny bőrűek, illetve a csecsemők azonban ne legyenek egy óránál többet a napsütésben. Amennyiben az érték 3 és 5 közötti, indokolt a napszemüveg és kalap viselése a napozás 35-40 perc lehet. Erős sugárzáskor –ezt jelöli az 5 és 7 közötti UV-index– már szükséges valamilyen fényvédő termék használata a napozás pedig legfeljebb 30 percig tartson. Az ennél erősebb, de 8 alatti UV-index esetén a déli napsütésben mindenképpen húzódjunk árnyékba, a napozás idejét 15-20 percben határozzuk meg. A 8 feletti extrém sugárzás idején lehetőség szerint egyáltalán ne tartózkodjunk napon 11 és 15 óra között, még erős fényvédő krém használatakor se napozzunk többet negyed óránál. Ha gyermekekről van szó, a megadott időtartamokat felezzük meg!

Tudtad?

Ha szeretnénk sokáig megőrizni bőrünk barnaságát napozás –zuhanyozás– után kenjünk magunkra hidratáló krémet, amely elősegíti a melanin egyenletes eloszlását, és megelőzi a frissen barnult bőr húzódását, hámlását.

 

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email