Rezveratrol | Érelmeszesedés | Bélflóra – Mi az összefüggés?

A rezveratrol egészségvédő tulajdonságait vizsgáló, legfrissebb tanulmányok szerint ez a növényi vegyület – amely kiemelt mennyiségben lelhető fel a földimogyoróban, a szőlő héjában, valamint az erdei gyümölcsök egy részében –, igen erős antioxidáns hatásokkal rendelkezik. Ennek köszönhető, hogy a rezveratrolban gazdag élelmiszerek számos betegség, köztük a rák és gyulladások kezelésében, illetve megelőzésében lehetnek a segítségünkre.

Rezveratrol | Érelmeszesedés | Bélflóra – Mi az összefüggés?

A rezveratrol (polifenol vegyület) rendkívül erős antioxidáns, ezért jelentősen csökkentheti a daganatok, és más degeneratív elváltozások, a gyulladások, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Ennek elsődleges oka, hogy semlegesíti a szervezetben termelődő káros szabad gyököket. Legnagyobb mennyiségben a vörös szőlő héja és magja, a vörösbor, a mogyoró, az áfonya, a kakaó és az étcsokoládé tartalmazza.

Bár a kutatók már régebben felfigyeltek a rezveratrol jótékony hatásaira, azonban működésének hatásmechanizmusával nem voltak tökéletesen tisztában. Ezen változtat a Journal of the American Society for Microbiology mBio honlapján közzétett kutatás, amely szerint a rezveratrol „ereje” abban rejlik, hogy pozitívan képes megváltoztatni a bélflóra összetételét. Ezáltal megakadályozhatja a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezető érelmeszesedés kialakulását.  

A tudományos vizsgálatot a Chongqing-i Research Center for Nutrition and Food Safety, Institute of Military Preventive Medicine szakemberei végezték el, dr. Man-Tian Mi irányításával. A kutatók azt akarták megtudni, hogyan hozható összefüggésbe a rezveratrol érelmeszesedés elleni hatása a bélflóra összetételének változásával. Miután egerekbe juttatták az anyagot, azt tapasztalták, hogy a módosulás valóban megtörténik.

Lactobacillusok és bifidobaktériumok

A rezveratrol bélflóra átalakító tulajdonsága a tudósok szerint két hatására vezethető vissza: egyrészt megnöveli a bélflórában Gram-negatív sejtfalú Bacteroidetes arányát a Gram-negatív Firmicutes baktériumokhoz képest - ez az állapot egyébként a vékonyabb alkattal rendelkezőknél gyakran előfordul. Másrészt, elősegíti a probiotikus Lactobacillus, a Bifidobacterium és az Akkermansia baktérium szaporodását, ami azért fontos, mert ezeknek a baktériumoknak a megfelelő mennyiségű jelenléte elengedhetetlen ahhoz, hogy a bélflóránk egészséges maradjon.

Hogyan működik?

Annak köszönhetően, hogy a rezveratrol módosítja a bélflóra összetételét, kisebb lesz a trimetil-amin-oxid bakteriális bomlásakor létrejövő trimetil-amin mennyisége. Mivel a trimetil-amin az érelmeszesedést kiváltó trimetil-amin-N-oxid (TMAO) prekurzora – közreműködik az előállításában –, ha a szintje alacsony, az érelmeszesedés kockázata is csökken. A végső következtetés tehát az, hogy a rezveratrol mérsékli a vérben a TMAO mennyiségét a rágcsálókban, ezáltal megelőzheti a szív-, és érrendszeri betegségek kialakulását.

Embereken is segíthet

Bár a kapott eredmények laboratóriumi egerekre vonatkoznak, joggal bízhatunk abban, hogy a rezveratrol az embereken is segíthet. Egy rendkívül fontos területről van szó, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a szív- és érrendszeri betegségek a fejlett országokban vezető elhalálozási oknak számítanak: évente nagyjából 1 7500 000 ember halálát okozzák. Elképzelhető tehát, hogy a rezveratrol prebiotikus tulajdonságának hála, hatékony eszköze lehet az érrendszeri betegségek megelőzésének.

Mint sajtóközleményében dr. Tian Mi-Man kiemelte, a kutatás új információkkal szolgált a rezveratrol érelmeszesedést gátló mechanizmusairól, valamint ráirányítja a figyelmet arra, hogy a bélflóra összetételének módosításával – amit gyógyszerek vagy étrendváltás segítségével érhetünk el –, jelentősen csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek kockázata.

Forrás: http://www.gutmicrobiotaforhealth.com/en/resveratrol-may-lower-risk-cardiovascular-diseases-microbiota/

Chen ML, Yi L, Zhang Y, et al. Resveratrol attenuates trimethylamine-N-oxide (TMAO)-induced atherosclerosis by regulating TMAO synthesis and bile acid metabolism via remodeling of the gut microbiotaMBio. 2016;7(2).doi:10.1128/mBio.02210-15

Vörösbor gyógyhatásai: szívvédő és rákellenes 56

Ha mértékkel tesszük, a vörösbor fogyasztása rendkívül egészséges. Nem véletlen, hogy a mediterrán országokban az orvosok azt ajánlják, hogy naponta igyunk egy pohár vörösbort az ebéd vagy a vacsora közben. Mivel erős antioxidáns hatású, megköti a rák, a gyulladások, a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában, valamint a bőr öregedében fontos szerepet játszó szabad gyököket. Mindemellett az ...
Olvassa tovább

Természetes kozmetikum pattanásos bőrre 3

Amikor az eltömődött faggyúmirigybe fertőzést okozó baktériumok kerülnek, megjelenik a nehezen múló, és fájdalmas gyulladt pattanás. Szerencsére ilyenkor sem kell feltétlenül kozmetikushoz vagy orvoshoz fordulni: kis odafigyeléssel, az esetek többségében, a pattanások kezelése otthon is megoldható. Segítenek a zöldségek és a gyümölcsök, a szőlő különösen hatékony természetes kozmetikum pattanásos ...
Olvassa tovább

Alzheimer-kór kezelése | Hogyan segíthet a génterápia? 2

Az Alzheimer-kór egyelőre gyógyíthatatlan betegség, egy új kutatás szerint azonban az időben megkezdett kezeléssel a teljes szellemi leépüléssel járó folyamat megelőzhető, illetve visszafordítható lehet a génterápia segítségével. Ehhez egy vírus segítségével egy speciális gént juttatnak közvetlenül az agyba. Jelentős felfedezést tettek a londoni Imperial College és az MRC Clinical Sciences Ce...
Olvassa tovább