Szorulás ellen: rostok és probiotikumok

Szorulás ellen: rostok és probiotikumok  1

Bátran kijelenthető, hogy a krónikus szorulás népbetegség, ennek ellenére nem kap elegendő figyelmet a megszüntetése. Pedig a szorulás ellen mindenképpen tenni kell, ha ugyanis elhanyagoljuk, a kellemetlen tünetek mellett súlyos betegségek kiváltója is lehet.


Mielőtt bármit tennénk a szorulás ellen, meg kell határoznunk, hogy alkalmi, azaz akut, vagy krónikus szorulásunk van. Míg az első esetében általában nincs szükség különösebb beavatkozásra, ha a krónikus szorulás ellen mindenképpen fel kell lépni. A legegyszerűbb definíció úgy fogalmaz, hogy szorulásról akkor beszélhetünk, ha a nehézkes székelések között több mint két nap telik el, és a székelések száma heti háromnál kevesebb. A nemzetközi Róma kritériumrendszer további feltételeket is megszab. E szerint a szorulás jellemzője, hogy a széklet az ürítések legalább negyedében kemény, darabos, a végbél pedig nem ürül ki tökéletesen.

Szorulás és helytelen táplálkozás

Amennyiben nem valamilyen szervi elváltozás, gyógyszer vagy betegség áll a hátterében, a krónikus szorulás a rostokban és folyadékban szegény étrend, valamint a mozgáshiány eredménye. Ebben az esetben a székrekedés ellen az egészséges táplálkozással, a vastagbéltisztítással és a rendszeres testedzéssel tehetünk a legtöbbet.

Rostokkal a szorulás ellen

A rostok olyan növényi szénhidrátok, poli- és oligoszacharidok (pl. inulin, cellulóz, pektin), amelyeket a szervezet nem képes megemészteni. Nagy mennyiségben találhatóak meg a zöldségekben, gyümölcsökben és egyes gabonákban. Kétféle rost létezik, a vízben oldódó és a vízben oldhatatlan. Míg az első típusú rostok többek között a hasmenés megszüntetésében segítenek, a vízben oldhatatlan fajták (cellulóz, lignin, hemicellulózok) nagyszerűen alkalmazhatók a szorulás ellen. Ezek a rostok ugyanis helyreállítják a bélmozgásokat, felpuhítják a székletet, és felgyorsítják az áthaladását a vastagbélen, ráadásul a lerakódott káros salakanyagot is eltávolítják a bélfalról.

Amennyiben a szorulás már legalább két hete fennáll, mindenképpen forduljunk orvoshoz, aki pontosan megállapítja az ürítési zavar okát. Ne késlekedjünk, hiszen a szorulást vastagbéldaganat, végbéldaganat vagy pajzsmirigy alulműködés is kiválthatja.

Szorulás ellen a következő élelmiszerek fogyasztása javasolt:

  • Akácméz
  • Alma
  • Aloe vera
  • Articsóka
  • Aszalt gyümölcsök
  • Bodza
  • Cukkini
  • Hüvelyesek (mértékkel, mert puffaszthatnak)
  • Kivi
  • Körte
  • Lenmag
  • Mandula
  • Meleg citromos víz
  • Olívaolaj (extra szűz)
  • Pisztácia
  • Savanyú káposzta 
  • Sárgabarack
  • Szilva
  • Sovány tej és tejtermékek
  • Spárga
  • Spirulina alga
  • Teljes kiőrlésű gabonák
  • Tökmag
  • Útifűmaghéj (psyllium)
  • Zabpehely

Ügyeljünk arra, hogy a rostok fogyasztásakor minél több folyadékot igyunk – lehetőleg napi 2,5-3 liter tiszta vizet. Mivel a rostok szorulás ellenes tulajdonsága hő hatására gyengülhet, a zöldségeket és gyümölcsöket elsősorban nyersen fogyasszuk.

Segíthetnek a probiotikumok

Támogatják a normális ürítést, így a szorulás ellen is hasznosak lehetnek a probiotikus baktériumok, amelyeket legegyszerűbben a probiotikumokkal juttathatunk a szervezetünkbe. Ezek a jótékony baktériumtörzsek a bélflóra alkotóelemei, hozzájárulnak a megfelelő anyagcseréhez, az emésztőenzimek termelődéséhez, ezáltal közreműködnek a szorulás megelőzésében. A probiotikumok fogyasztásával helyreáll a bélflóra egyensúlyi állapota, amit a probiotikus baktériumok táplálékául szolgáló prebiotikumok bevitelével még jobban felgyorsíthatunk.

Tudtad?

A rendszeres napi mozgás nagyszerűen szolgálja a szorulás megelőzését, ahogyan a szorulás elleni kúra sikerét is elősegíti.

Hivatkozások:

http://www.nature.com/ajg/journal/v105/n4/fig_tab/ajg201070f1.html

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4291444/

http://link.springer.com/article/10.1007/BF03323997

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23035837

http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21345213

Drummond L, Gearry RB. Kiwifruit modulation of gastrointestinal motility. Adv Food Nutr Res. 2013;68:219–232.

Hongisto SM, Paajanen L, Saxelin M, Korpela R. A combination of fibre-rich rye bread and yoghurt containing Lactobacillus GG improves bowel function in women with self-reported constipation. Eur J Clin Nutr. 2006;60:319–324.

 

Facebook
Pinterest
Twitter
LinkedIn
Email