Gerincmerevítős lányból modell, majd életmód trainer

Életmódváltás Ács Hajnalka Beatrix | Életmódváltás
Gerincmerevítős lányból modell, majd életmód trainer 1 Kép nagyítása

Egy Nógrád megyei lány, a mai híres buddhista hívők zarándokhelyén nevelkedett fel, Becskén. A kicsiny falu, ahol most ezrek fordulnak meg nyaranta megcsodálni a Sztúpát, egykor otthona volt Ács Beának, akinek élettörténete nem éppen szokványos, az Rtl Klub Fókusz műsorában őszintén beszélt a múltjáról.


2000-ret írunk, az akkor 14 éves diáklány gerincmerevítővel élte az életét. A tinédzser lány álmai egy csapásra romba dőltek, hiszen versenyfutónak készült. Bea egészen kicsi korától a futás rabja volt, megszámlálhatatlan futóversenyen vett részt, egészen addig, amíg a gerincproblémáira fény nem derült. Kezdetben gyógytornák, majd teljes sport eltiltás, gerincmerevítő, rehabilitálás az OORI-ban. A fájdalmak azonban nem szűntek meg, 2007-ben és 2009-ben két súlyos gerinc operációt hajtottak végre Beán, amely során lumbális szakaszon csavarok segítségével rögzítették az elcsúszott csigolyákat.

2013-at írunk, Ács Bea 27 éves lett, szépségkirálynő és modell. A lány, akit egykor megannyi gúnyolás ért, életmódváltással, kellő akarattal, kitartással megmutatta a világnak, nincs az a mélypont, ahonnan nem lehet felállni.

„ Kizárólag azért indultam el ezen a pályán, mert rengeteg fiú gúnyolt 15 éven keresztül. Valahol egy kielégülés volt számomra, hogy kiállhattam és megmutathattam, nem vagyok nyomi” – hallhattuk Beát az Rtl Klub Fókusz műsorában nyilatkozni. Bea hivatalos facebook oldala innen érhető el. Ács Beatrix életmód tanácsadó publicista szövegszerkesztő 30 évesen, az Állami szívkórház egyik betegénél járt. Életmód tanácsadóként próbál segíteni a betegeknek, felhívni az emberek figyelmét az életmódváltás fontosságára. Saját megrázó történetéből tanulva szeretné felnyitni az emberek szemét, az életmódváltás ne csak tűzoltás legyen, mert akkor már sajnos kialakult betegségek, problémák miatt kényszerülünk erre. Az életmódváltás egy tudatos döntés, amely első sorban fejben dől el.

Az életmód trainer élete általában a Margit szigeten kezdődik, ahol kedves barátja, Gellért András (rádiós műsorvezető) társaságában tréneli magát önsúlyos edzésekkel. Két operáció, köztük egy 18 centis operáció nyoma látható Bea hátán, a derekát alig tudja hajlítani.

„Az emberi szervezet érzi, ki mit, mikor, hogyan tud csinálni” – nyilatkozta Bea.

Bea edzőtársa Gellért András, aki azért példakép a lánynak, mert 40 felett változtatott az életén egy életmódváltással. Bea sokat mesél és segít Andrásnak az életmódváltozás fontosságáról. András szintén egy súlyos betegség árán tanulta meg mennyire fontos időben életmódot váltani. Bea ebben szeretne segíteni az embereknek.

Az Rtl Klub Fúkusz műsorát Ács Beaáról az alábbi linken tekintheti meg: http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/gerincmerevito-utan-modellkarrier

Bea most 30 éves, akinek az élete 15 éve megváltozott. Élete válaszút elé ért, amikor első műtétén átesett. Kórházról-kórházra járt, ahol számtalan beteg gyermekkel és felnőttel találkozott. Akkor határozta el, hogy életmód tanácsadó lesz, és mindent megtesz azért, hogy betegnek segítsen életmódot váltani. Bea először az étkezésén változtatott, egészségesen enni nem ugyanaz, mint diétázni. A reggeli étkezés szokásain változtatott elsőként. Zabra cserélte a péksüteményeket, chia magot fogyaszt, és felismerte a méregtelenítés fontosságát, az oklevele szerint tudja is miről beszél. Az életmódváltás hosszú folyamat, a gerinc beteg lány a 10 év alatt az életmódváltásnak köszönhetően modell karrierbe is kezdett. Bulgáriában, Koreában, Amerikában és Argentínában is megfordult, több világversenyen is képviselte Magyarországot, és megválasztották a világ legjobb testű nőjének.

Bea a kifutót újra futócipőre cserélte. Napjainkban újra futja a kilométereket, majd amikor teheti, beteglátogatóba megy. Legutóbbi látogatása a balatonfüredi Állami Szívkórházban történt, ahol Ottóval, egy frissen operált by-pass műtéten átesett beteggel ismerkedett meg. Bea meghallgatta, majd tanácsokkal látta el Ottót. Felkészítette a tavaszi méregtelenítő kúrára, azóta is figyelemmel kíséri az életét. A lány hitvallása a segítségnyújtás, úgy érzi már azzal sokat segít, ha meghallgatja a betegek történetét. Szívesen megy, beszél, segít. Ács Bea a betegségeiből merítette az erőt, most azt szeretné átadni, amit kórházról-kórházra járva 15 év alatt tapasztalt. Az életmód váltás Bea foglalkozása lett, ami úgy tűnik, nagyon hiányzik az embereknek. Ács Bea, a lány, akiről a Fókusz riport készült nem más, mint a cikk írója, azaz én. A történetemmel szeretnék segíteni mindazoknak, akik úgy érzik változtatni kell, de nincs elég erő, kitartás, vagy segítség. A hivatalos facebook oldalam követve osztom meg életmód tanácsaim, ott várok mindenkit szeretettel.

Köszönöm szépen az Rtl Klubnak a lehetőséget, hogy saját történetemmel erőt adhatok más betegeknek. Külön köszönet Polgár Gézának, - Rtl Klub riporter - aki meglátta a munkásságomban rejlő tudatos cselekedetek fontosságát.

Ács Beatrix életmód tanácsadó publicista szövegszerkesztő

HIVATKOZÁSOK:

Ács Beatrix életmód tanácsadó publicista szövegszerkesztő