Kamilla: nem csupán megfázás ellen hatásos

Füvészkert Napoli Elisa | Életmód és étrend tanácsadás
Kamilla: nem csupán megfázás ellen hatásos 1 Kép nagyítása

A kamilla egyike a legismertebb és legszélesebb körben használt gyógynövényeknek. Szinte kötelező kelléke a megfázás és a pattanások otthoni kezelésének, azonban jótékony hatásai ennél sokkal szerteágazóbbak: a legtöbb, orvosi beavatkozást csak szélsőséges esetben igénylő, „mindennapos” betegségre gyógyírt jelenthet.


Kevés népszerűbb gyógynövény létezik a kamillánál, amelyet a népgyógyászat már évezredek óta alkalmaz. Elterjedését könnyű beszerezhetőségének, és ezáltal olcsóságának is köszönheti, éppen ezért, először a szegényebbek körében terjedt el. A kamilla neve az ógörög khamaìmelon szóból származik, amelynek jelentése „földi alma”. Ez nemcsak finom, enyhén édeskés illatára, hanem az almához hasonlítható, számtalan egészségóvó tulajdonságára is utal. A kamilla használatát bizonyító első nyomokat II. Ramszesz fáraó múmiáján találták, de számos feljegyzést írt róla Pedaniosz Dioszkoridész görög katonaorvos, valamint a római Plinius is, akik nem győzték felsorolni a gyógynövény jótékony hatásait. Az ókorban főként a bőrbetegségek, légúti megbetegedések, fejfájás és láz kezelésére, később a tuberkulózis és a pestis ellen is alkalmazták.

Gyógyító összetevők

Általában elmondható, hogy a kamilla virágában található a legtöbb jótékony összetevő, a legfontosabbak a hidrofil –vízben oldódó– flavonoidok és fenolsavak. Ezek a vegyületek kiváló görcsoldó, nyugtató és antioxidáns hatásokkal rendelkeznek. Erős stresszoldó tulajdonsága az apigenin-7-glükozid nevű flavonoid molekula jelenlétének köszönhető. A kamilla illóolaj oldható komponensei közül a terpének, valamint a főként a virágfejben jelenlévő kumarinok és azulének számítanak hatékonynak az egészségvédelem szempontjából. A kamilla glicint (aminosav) tartalmaz, ez az oka annak, hogy hatékonyan mérsékli az izom-, valamint a menstruációs görcsöket, főként a központi idegrendszerre és a gerincvelőre hat. A fájdalmat is csillapítja, a reumás és ízületi panaszok hatásos ellenszere.

Kamilla megfázásra

Csepegő orr, torokfájás, láz, hurutos, vagy száraz köhögés? Szinte a legtöbb szezonális légúti betegséggel együtt járnak ezek a tünetek, legyen szó influenzáról, megfázásról, arcüreg- vagy torokgyulladásról. Ilyenkor nagy hasznunkra lehet a fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő kamilla illóolaja, vagy a belőle készült tea, melyek ráadásul a betegségeket okozó vírusok és káros baktériumok legyőzésében is segítségünkre lehetnek.

Jó választás inhaláláshoz

Megfázás és influenza esetén, a kamilla főzete és illóolaja remekül alkalmazható inhalálásra, mivel hatóanyagai oldják a nyákot, megszüntetik az orrfolyást, feloldják a hurutot, ezáltal csökkentik a makacs köhögést, tisztítják a légutakat. További előnye, hogy elpusztítja a szervezetbe került kóros mikroorganizmusokat anélkül, hogy károsítaná a légutak nyálkahártyáját. Inhalálás közben a kamilla nyugtató hatása hozzájárul a torokfájás megszüntetéséhez, míg gyulladáscsökkentőként enyhíti a légúti irritációk okozta panaszokat, az asztma tüneteit, valamint kezeli a szemgyulladást. Utóbbihoz készítsünk kamillateával borogatást, és/vagy öblítsük ki a főzettel szemeinket, arra azonban figyeljünk, hogy esetenként ezzel tovább ronthatunk az állapotunkon.

A kamilla főzettel, vagy illóolajával végzett inhalálás, bár napközben is áldásos, este a leghatékonyabb. Ha nappal kerítünk rá sort, utána legalább egy órán keresztül ne menjünk ki a szabadba, és ne nyissunk ablakot. Az utolsó inhalálást lehetőleg lefekvés előtt végezzük, legalább öt percen át. Hogy fokozzuk a kamilla hatását, az inhalálást követően kortyolgassunk el –minél forróbban- egy bögrényi, mézzel, vagy akár gyömbérrel ízesített kamillateát.

Nem csupán a légúti betegségek tünetei csökkennek majd jelentősen: a kamilla összetevői elősegítik a megfelelő, pihentető alvást, megnyugtatják a háborgó idegeinket, stressz és depresszió esetén igazi felüdülést jelent. Mivel hatékony izzasztó, jól használható lázcsillapítóként. A betegség lefolyása alatt elkortyolgatott kétbögrényi kamilla főzet már rövid idő alatt jelentősen javítja közérzetünket, mérsékli a kellemetlen panaszokat. Sőt, napi egy csésze kamillatea elfogyasztása (ne étkezések közben igyuk) a megelőzést is segítheti.

Immunerősítőként is figyelemre méltó

A kamilla támogatja a szervezet természetes gyógyulási folyamatait, ami elsősorban figyelemreméltó immunerősítő hatásának köszönhető. A kamilla számos erős antioxidánssal rendelkezik, ezért hatékonyan veszi fel a harcot a korai sejtöregedést, gyulladásokat okozó, a daganatok és érrendszeri megbetegedések kialakulásáért felelős szabad gyökökkel.

Öblögessünk kamillával

Torokgyulladás, vagy más szájüregi gyulladások, fekélyek kezelésére a kamilla főzete nagyszerű megoldás. Öblögessünk vele naponta akár többször is, a hatása nem marad el.

Javítja az emésztést

Szabályozza az emésztési folyamatokat, valamint javítja az emésztést, ezáltal a kamilla a szervezet természetes méregtelenítéséhez is hozzájárul. Ha étkezés alatt, vagy után fogyasztott kamilla – és különösen a kamillatea – segít megelőzni az emésztési zavarokat, szinte azonnali megkönnyebbülést biztosít. Enyhítheti a bélgörcsöket, hozzájárul a puffadás, a hasmenés és a székrekedés megelőzéséhez és megszüntetéséhez, méghozzá a gyermekek esetében is. Fertőtlenítő és antimikrobiális tulajdonságai révén sikerrel alkalmazható különféle bélbetegségek, például gyomorhurut ellen. A kamilla fogyasztásával a bélparazitáktól is jó eséllyel megszabadulhatunk.

Külső alkalmazása

Ha pattanásos, aknés a bőrünk, érdemes megpróbálkozni a kamillateából készített borogatással, a lemosással vagy a kamilla illóolajával. Megnyugtatják az irritált bőrt, valamint csökkentik a gyulladást és segítenek elpusztítani a bőrt megtámadó gombákat, baktériumokat. Ezért ajánlott a kamillateás hajöblítés, amivel egészségesebbé tehetjük a fejbőrünket és fényesebbé a hajunkat. A kamilla illóolaját tartalmazó kenőcsök, illetve maga a kamilla illóolaj és főzet ezen kívül az aranyér, a rovarcsípések és az ekcéma kezeléséhez, a bőrszárazság mérsékléséhez, és a sebgyógyítás felgyorsításához is hozzájárul.  

Szedjük frissen

Áprilisban már virágzik a kamilla, amit egészen nyár elejéig gyűjthetünk. Akkor járunk el helyesen, ha a virágot szedjük le, amit használhatunk frissen, vagy szárítva: ehhez a rövid száron hagyott virágokat szétterítve tegyük ki a napra, a kamilla néhány nap alatt megszárad. Ezt követően törjük szét, esetleg őröljük. Arra ügyeljünk, hogy a virágokat ne tegyük egymásra, mert a kamilla könnyen befülledhet.

A kamilla mellékhatásai

Annak ellenére, hogy a kamilla megszámlálhatatlan jótékony hatással rendelkezik, mint szinte minden gyógynövény, ritkán allergiás reakciót válthat ki. Bármennyire szenvedünk a szezonális megbetegedésektől, ne „éljünk vissza” a fogyasztásával. Nagy mennyiségben ugyanis előfordulhat, hogy álmatlanságot, hasmenést, hányingert, hányást, illetve külsőleg alkalmazva bőrproblémákat, például ekcémát okozhat.

Tudtad?

Az ókorban, annak érdekében, hogy az újszülötteket megóvják a különféle járványos megbetegedésektől, kis kamillacsokrokat akasztottak a bölcsőkre.

Hivatkozások:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3210003/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4410481/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21132119

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21042790

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26483209

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3719301/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3931201/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2995283/

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23884490

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3834722/#CIT0018

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2784024/