Stressz és zsírpárnák

„A napok mindig korán kezdődnek, és úgy tűnik, sosem érnek véget. Ezerféle háztartási feladat van...mellette még gyerekek, család. Szinte arra sem marad az embernek ideje, hogy egyáltalán gondolkozzon, pláne nem önmagán...pláne nem az étkezésen...”

Stressz és zsírpárnák

Ismerősen csengő mondatok? Sajnos igen. A mindennapok káoszában, a sok teendő közepette, nem marad idő életünk egyik legfontosabb tényezőjére, az étkezésre. Ennyi feladat mellett a tudatos táplálkozás is stresszfaktorként van jelen az életünkben. Valami, amit nap mint nap meg kell oldani. Számos olyan ember létezik, akik a stressz hatására az evésbe menekülnek, szinte „megeszik” a problémákat – hiszen a szorongás „megehető” –, valójában kikényszerítik az elhízást. A túltápláltak és a farkasétvágyúak többet esznek, és ezáltal gyarapodik a súlyuk akkor, ha nagyobb érzelmi teher alatt vannak, míg a problémák enyhülése után falásrohamaik, így kilóik is csökkennek. A stressz fokozódása növeli a táplálékfelvétel mennyiségét, a folyamatosan körülöttünk lévő csábító élelmiszereket és az állandó „készenléti” állapot szép lassan felőrölnek minket, szinte borítékolható az elhízás. Éppen ezért fontos, hogy beszéljünk a stresszről, határozzuk meg, hogy tisztában legyünk szervezetünk egészére gyakorolt hatásaival. Illetve azokkal a kulcs elemekkel, amelyekkel tehetünk ellene, amelyekkel kezelhetjük a problémákat.

Megbetegíthet a vészhelyzet hormon

A stressz korunk egyik „életérzése”, de ami még ennél is fontosabb, hogy számos betegség kiváltója lehet. Több olyan, úgynevezett stresszor van jelen az életünkben, amelyek megterhelik mind a szervezetünket, mind a testi-lelki tűrőképességünket. Szervezetünk védekező képessége csökken, ezzel támadási felületet biztosítva a betegségeknek. A stressz nagy mennyiségű hormont, kortizolt termel, amely megnöveli a vércukorszintet, fokozza a csontritkulás esélyét és elősegíti a zsír felhalmozódását, az elhízást. Napjainkban sokunknál előfordul ez a „vészhelyzet hormonnak” is nevezett anyag, amely rövid távon hasznos ugyan, de nagyon ártalmas, amikor a „nyomás” hosszabb távon, folyamatosan jelen van az életünkben. Az állandó stresszhelyzet fontos tényező az elhízás kutatásában, valamint egyéb anyagcserével kapcsolatos betegségek vizsgálatában.

Van megoldás

Mint sok más esetben, a stressz és az elhízás tekintetében is a legfontosabb a megelőzés. Foglalkozzunk önmagunkkal! Nagyon fontos, hogy minden nap szánjunk arra egy kis időt, amikor csak saját magunkra figyelünk, a saját érzéseinkre, gondolatainkra összpontosítunk. Alakítsunk ki konfliktuskezelési stratégiákat. Képzeljünk el egy konfliktus helyzetet, és fókuszáljunk arra, hogy vajon az adott helyzetben, melyik a legcélravezetőbb stratégia. Ez a módszer hozzájárul ahhoz, hogy kívülről, távolabbról tekintsünk az adott helyzetre, és akár azt is segít tisztábban látni, vajon mennyire akarunk az adott szituációban részt venni - és feltehetjük magunknak azt a kérdést is, hogy vajon tényleg megéri?

Lelki béke és egészséges táplálkozás

A táplálkozásunkkal nem csupán az elhízás ellen, hanem lelki egyensúlyunk megőrzéséért is sokat tehetünk. Fogyasszunk B-vitaminokban gazdag alapanyagokat, hiszen ezek segítik az anyagcsere, illetve az idegrendszer egészséges működését, megelőzik a stressz hatására kialakuló túlzott éhségérzetet, ezáltal hatékony fegyverek az elhízás megelőzésében. Étrendünkben szerepeljenek teljes kiőrlésű gabonafélék, hüvelyesek, csonthéjasok, sötétzöld levelű zöldségek, sovány húsok, halak, tejtermékek. Tehát a kulcs a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás! Az aminosavak – a fehérjék építőkövei – a hormonok szabályozásában játszanak kiemelkedő szerepet. Segítenek fenntartani az ideális hormonális egyensúlyt, ezzel elkerülhetőek az érzelmi hullámvölgyek, és így nem az evésbe, nassolásba menekülünk.

Stresszoldó légzőgyakorlat

Íme egy légzőgyakorlat, amely segíthet, ha eluralkodnak rajtunk a negatív érzelmek, gondolatok:

  • Fújjuk ki a levegőt, mintha a feszültséget, indulatot akarnánk magunkból „kifújni”.
  • Majd szívjuk be jó mélyen a levegőt, egészen a hasba, miközben a negatív gondolatokat cseréljük pozitívokra!

 

 

 

A terhesség alatti stressz károsítja a csecsemő bélflóráját 164

A stressz számos egészségügyi panasz, sőt betegség kiváltója lehet, a legújabb kutatások szerint a csecsemők fejlődésére is negatív hatást gyakorolhat. Kiderült, hogy a terhesség alatt kialakuló stresszállapot miatt, az újszülött bélflórájának fejlődése nem lesz megfelelő, ami növeli az emésztőrendszeri zavarok, valamint a különböző allergiák kialakulásának esélyét.   Talán nincs a Föld...
Olvassa tovább

Stressz és betegségek: veszélyes aldoszteron 160

Miközben a stresszállapottal összefüggésben rengetegszer hallani a kortizolról (hidrokortizon) egy másik, az idegeskedéssel járó tünetek jelentkezésében szerepet kapó stresszhormonról, sokkal kevesebb szó esik. Pedig az aldoszteron hormon szintjének emelkedése szintén része a szervezet stresszválaszának, ezért csökkentése fontos szerepet kap abban, hogy könnyebben átvészeljük a stresszhelyzeteket....
Olvassa tovább

Stressz elleni kezelések: segít a víz és az illóolajok 158

Nyomasztó tavaszi fáradság, zavaró időjárás változások, munkahelyi és családi problémák, hétköznapi monotónia egytől egyig hozzájárulnak a stressz kialakulásához. A mindennapi feszültség oldására sokféle megoldás létezik mind közül azonban a víz alkalmazása a legtermészetesebb. Az éltető víz hasznos szövetségesünk lehet a stressz elleni küzdelemben elég csak arra gondolni, hogy egy nehéz nap ...
Olvassa tovább