Malária ellen, megtalálták az ellenszert!

Újdonságok Ács Hajnalka Beatrix | Életmódváltás
Malária ellen, megtalálták az ellenszert! 1 Kép nagyítása

Azt mondják a tudósok, hogy találtak egy új vegyületet, amely leállítja a malária elterjedését.  Az állatokon végzett kísérlet során egyértelműen kimutatták, hogy már az egyszeri kezelés is megakadályozza a fertőzés tovább terjedést. A nemzetközi kutatócsoport tanulmánya szerint ez a bizonyos vegyület hatásos volt a malária ellen. A tanulmány során kiderült, hogy az új szer szájon át beadott adagjából egyetlen egy is elég a malária kezelésére.


Mindössze egyetlen kicsi dózis is elegendő a maláriafertőzés korai szakaszában a kór ellen abból az új szerből, melyet sikerrel teszteltek egereken a nemzetközi kutatócsoport tagjai. Az ellenszer egy enzimet céloz meg és kiirtja a maláriaparazitákat, még azelőtt, hogy azok szaporodni tudnának a májban és nagy számban bejutnának a véráramba, - olvasható a BBC NEWS oldalán.

Egyetlen vegyület megoldást jelenthet

A Massachusettsi Műszaki Egyetem, valamint a Harvard szakemberei több mint százezer vegyületet tanulmányozva akadtak rá arra az egy vegyületre, amely már egyszeri beadással megakadályozta a malária kialakulását az egereknél a harmincnapos vizsgálat ideje alatt. A kutatócsoport reményei szerint a Nature című folyóiratban publikált eredményeik segíteni fogják az új szerek kifejlesztését malária ellen. A fél világot érintő malária betegség, mely akár halálos kimenetelű is lehet, sok esetben lázzal, hidegrázással és influenzaszerű tünetekkel jelentkezik, fertőzött nőstény szúnyogok csípése által terjed. Az influenza tünetei nagyon megtévesztőek lehetnek, ezért érdemes tisztában lenni a leggyakoribb influenza tévhitekkel.

Kétszázmillió új megbetegedés

Szakértők becslései szerint a világ lakosságának mintegy felénél fennáll a malária fertőzés kockázata. 2015-ben 214 millió új maláriás megbetegedést regisztráltak, ebből döbbenetesen sok az elhalálozás száma, az Egészségügyi Világszervezet szerint 438.000 ember húnyt el ebben a betegségben. A maláriát terjesztő szúnyogok ellen védőszerekkel és szúnyoghálókkal, illetve a kór elleni gyógyszerek szedésével lehet védekezni, de ez sem nyújt teljes biztonságot. Thaiföld és Kambodzsa közti határ mentén a maláriaparazita egyik fajtája (Plasmodium falciparum) szinte az összes malária elleni készítménnyel szemben rezisztenssé vált. A jelenlegi vizsgálatot a Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatta. A London School of Hygiene & Tropical Medicine egyik professzora, David Baker PhD. szerint a malária elleni ellenszer felfedezése nagyon izgalmas volt.

Forrás: http://www.bbc.com/news/health-37284378